You are here
Home > 2016 > szeptember

Vége: Ecclestone kiszállt

Már hivatalosan is bejelentették: eladták a Forma 1-et. Az amerikai Liberty Media vásárolta meg a tulajdonjogok többségét, a hírek szerint 8,5 millárd dollárért. Bernie Ecclestone pozíciója nem változik, az új tulajdonosok még legalább 3-5 évig számítanak rá. Az igazgatótanács elnöke azonban Chase Carey lesz, aki később a száguldó cirkusz atyjaként ismert

Vészhelyzetre készülnek a németek

Németországban a szövetségi kormány 21 év után frissítette a lakosság vészhelyzeti védelméről szóló tervet. A kabinet koncepciója elsősorban arról szól, hogy miként kell válság esetén fenntartani az állami intézmények és a kormány működőképességét, és (ön)gondoskodni az élelem-, áram-, gáz- és vízellátásról. A szövetségi parlament még 2012-ben kérte fel a kormányt, hogy

Szeptembertől elszabadulnak az indulatok a színházban

Itt az ősz, ami nemcsak a levelek, hanem a színházjegyek hullását is előidézi. Mit érdemes megnézni a következő évadban? Szubjektív színházi körkép. A hazai színházi élet hivatalos zászlóshajója a Nemzeti, amely a Szenvedélyek Színházaként nyitja a 2016/17-es évadot. Hogy ez pontosan mit jelent, abból ízelítőt kaphatunk majd a szeptember 24-i nyílt

Kulka János újra a színpadon

Kulka János ismét a színpadon, a Katona József Színház A nagy tapsrend című rendhagyó produkciójában volt látható szeptemberben a Színházak Éjszakáján. A művészt a közönség különösen nagy tapssal köszöntötte. A kérdés persze még él: egészsége javulásával vajon ismét színpadra lép, vagy inkább zenei vágyait követi majd. Mint ismeretes, Kulka János áprilisban

Új applikációval erősít a Facebook?

Videós életrajzkészítő alkalmazást vet be a Facebook a tinédzserek elérésére. A tizenévesek közösségét lassan elveszítő cégnek egyre sürgősebb, hogy visszahódítsa a tiniket, ehhez most egy alig 19 éves fejlesztőt hívott segítségül. Videós mobilappot indít a Facebook Lifestage néven – kifejezetten tinédzsereknek. A megszokott alkalmazásokkal ellentétben, ahol a fejlesztők inkább a minimum

Napenergiában utazna Csernobil

A napenergiára és más megújuló forrásokra alapozva hasznosítaná a csernobili erőmű sugárszennyezett zónájában fekvő területeket az ukrán kormány. A zóna jelenleg a senki földje, a 2600 négyzetkilométeres terület alkalmatlan mezőgazdasági és ipari termelésre, állattenyésztésre. A Kijevtől 130 kilométerre épült erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok

Ha fontos az egészséged, nem választatsz “no name” vizet!

Az idei „Superior Taste Award” megmérettetésen hazánk két elismerést is elnyert. A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet (The International Taste & Quality Institute – iTQi) a hazai tulajdonban lévő Aquarius-BUSZESZ Csoport két termékét is díjazta: a Veritas Gold ásványvíz három, míg a Chef almaecet két aranycsillaggal térhetett haza brüsszeli világversenyről. A

Radioaktív szemét Grönlandon?

Nem csak az óceán hordja a partra az emberiség szemetét, de a felmelegedő föld miatt elolvadó sarki sapkák is szerezhetnek még kellemetlen meglepetést. A tudósok nemrég azonosították a műfaj legbizarabb leletét, az előbb-utóbb feltehetően teljes mocskában előbukkanó, grönlandi radioaktív titkos amerikai katonai bázist. A Geophysical Research Letters című szaklapban publikált tanulmányukban

Menő a szabadban tornázni

A jó levegő fontos. Akkor is, ha csak szellőztetünk, de különösen akkor, ha épp a testünket formáljunk. Jóga a lezárt Szabadság hídon? Közös futás a Margit-szigeten? Húzódzkodás a közösségi fitneszparkokban? Együtt, jó levegőn mindez könnyebb lesz. Az egyik legegészségesebb szabadidős program a torna. Bár gyakran jobban esik moziban, beszélgetős kiskocsmában, kávéházban

Csipkézett csokicsodák csábítása

És minden egyes mozdulattal elönti érzékszervünket a bűn édes csábítása... Legyen az férfi vagy nő, a csokoládé fogyasztása élvezetet csempész mindenki életébe. A kakaóbabból készült édességet már az aztékok is ismerték. A csokoládé szó pedig csak a XVI. században, az indián nevéhez hasonló alakban terjedt el a világon. Vajon miként

Top

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. .

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezár