You are here
Home > Üzlet > Vége: Ecclestone kiszállt

Vége: Ecclestone kiszállt

Már hivatalosan is bejelentették: eladták a Forma 1-et. Az amerikai Liberty Media vásárolta meg a tulajdonjogok többségét, a hírek szerint 8,5 millárd dollárért. Bernie Ecclestone pozíciója nem változik, az új tulajdonosok még legalább 3-5 évig számítanak rá. Az igazgatótanács elnöke azonban Chase Carey lesz, aki később a száguldó cirkusz atyjaként ismert angol utódja lehet.

Úgy tűnik vége lett Bernie Ecclestone egyeduralmának, az amerikai Liberty Media lett az F1 többségi tulajdonosa. A vállalat érkezésével új elnököt is kapott a sportágat irányító cég: Chase Carey, a 21. Century Fox alelnöke és Ruperth Murdoch médiamágnás jobbkeze. Az új vezér bemutatkozásakor új szemléletmódot is ígért azokon a területeken, melyet az F1 eddig leginkább elhanyagolt: bár Európa maradna továbbra is az autóversenyzés bázisa, de új területekre is szükség van.

A kezdetek

Az autók megjelenésével az emberek hamar felfedezték a négykeréken versenyzés örömét is. Az első nagydíjat már az 1900-as évek elején megrendezték, a két világháború között ugyan újjáélednek a pályák és 1935-ben, az első Európa-bajnokságot a Mercedes színeiben versenyző Rudolt Caracciola nyerte meg. A versenyzés második aranykora a II. világháború kitörésével ismét megszakadt.

1946-ban megalakult a nemzetközi automobil szövetség, vagyis a FIA, amely új keretbe foglalta az autóversenyzést, és az új szabálynak, vagyis formulának az 1-es számot adták. Eleinte csupán egymástól független Grand Prix-ek kerültek megrendezésre, majd 1950-ben elindult a világ legnagyobb, legismertebb szériája, a Formula–1. Az első versenynek egy második világháborús repülőtér, a Silverstone adott otthont.

A gyári csapatok indulása

Az ötvenes években főként a háború előtti autókat használták, a Forma-1-et az Alfa Romeo, a Ferrari, a Mercedes és a Maserati uralta. A verseny ekkor még néhány európai nagydíjból és az amerikai 500 mérföldes versenyből állt.

A ’60-as évek elején a karcsú, „szivar” alakú karosszériák terjedtek el, az autók teljesítménye 220 lóerő körül volt. Az évtized végén megjelentek a reklámok is. A hetvenes években a Ford–Cosworth motor dominált, – amellyel összesen 155 versenyt, valamint 12 egyéni világbajnoki címet szereztek – és egyedül a Ferrari tudta felvenni vele a versenyt motorgyártásban.

Niki Lauda 1976-os súlyos balesete miatt helyezték át később a német nagydíjat a Hockenheimringre. Az 1970-es évek végén és a ’80-as évek elején sok technikai újítás került sor.

A technikák harca

A versenyzők biztonsága a ’94-es San Marinó-i nagydíjon történt két halálos baleset (Roland Ratzenberger,Ayrton Senna) után került előtérbe.

Ebben az évtizedben Michael Schumacher és a Ferrari addig példátlan módon, öt egymást követő évben győzött (2000–2004). Ez idő alatt a csapat és német versenyzője több új rekordot állított fel.

A FIA többször változtatta meg a szabályokat

A jövő

2017-ben visszatérhetett volna a futam közbeni tankolás rendszere, ám ezt a csapatok elutasították. Megengedett lesz az autók körönkénti gyorsítása, így látványosabbak lesznek a futamok. Megszűnik az ún. zsetonrendszer, amely korlátozta a motorok fejlesztését.

Szerző: bb

Forrás:

http://www.m4sport.hu/2016/09/08/uj-vezer-uj-tervek-bemutatjuk-az-f1-frissen-kinevezett-vezetojet/

http://www.vezess.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/Formula%E2%80%931

 

Vélemény, hozzászólás?

Top

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. .

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezár