Végre itt a jó idő, hétvégéken kirándulhatunk a barátokkal, a családdal. Ehhez összegyűjtöttünk öt pazar kirándulóhelyet Budapesten. Merzse-mocsár A Merzse-mocsár Budapest 17. kerületében, Rákoskerten található. A gyönyörű tájvédelmi körzetben tanösvényt is kialakítottak, amelyen végigsétálva tábláról táblára ismerhetjük meg a kirándulóhely gazdag élővilágát. Az év bármely időszakában érdemes kirándulni a Merzse-mocsárhoz, hiszen
Month: március 2017
Kötelezettség helyett lehetőség önmagunk számára
A megbocsátás a béke záloga. Amikor már nem cipeljük magunkkal sérelmeinket, megnyugvás költözik a mindennapjainkba. De vajon hányszor és hogyan lehet túllépni sérelmeinken? Hányszor békülünk az életünk során másokkal; barátokkal, családdal, a társunkkal vagy épp a kollégákkal? Mert békülni nagyon nehéz, hiszen valami rossz előzi meg. A megbékélés gyakorlatilag egyenlő
Profi segédanyagot kapnak a középiskolások
Nyolcvan oldalon körülbelül kétszáz térképpel, az eddig csak tudományos publikációkban hozzáférhető eredmények megjelenítésével, valamint a használatot megkönnyítő keresőhálóval készül az új középiskolai történelmi diákatlasz 3. kiadása az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. Több kritika érte a központosított magyar oktatás új fejlesztésű tankönyveit. Leginkább az összecsapott történelmi atlaszt szedték szét a
Unod a városi nyüzsgést és tömeget? Ide kell utaznod!
A jó idő beköszöntével egyre többen indulunk útnak. Ha nem vágyunk a nagyvárosi tömegbe, akkor ezeket az európai ékszerdobozokat érdemes bebarangolni. Mind a három település megérdemelten került a Világörökség listájára. Riga – Lettország A klasszikus zene, az elegancia és a történelmi épületek fellegvára. De itt található egész Európa legtöbb art nouveau
Amikor az alma kifejezetten messze esik a fájától!
Nem csak csúf hírességeknek lehetnek szép gyerekei. A celeb világban is találunk olyanokat, akiknek finoman szólva is messze esett az alma a fájától… Íme, néhány kirívó eset, amikor a gyerekek egyáltalán nem örökölték mamájuk szépségét. Cher lánynak született gyerekéről 2009-ben jelent meg a sajtóban, hogy férfivá operáltatja magát. Egyes hírek
Ez most a legmenőbb és még magyar is!
Lehet, hogy már mások is találkoztak a Tesco polcain, az egyik legújabb és jelen pillanatban legmenőbb magyar termékkel: a Souldrops-szal. Hosszú idő után az első magyar mosó- és tisztitószer. Felveszi a versenyt a konkurenciával és még környezetbarát is. Története pedig, ahogy az lenni szokott, a szerencsén is múlt. Bóna Richárdban egy
Így kell felpezsdíteni a házaséletet!
A Tumblr közösségi médiaplatform minden bölcsesség forrása (is). Egy ismeretlen szerző például szuper randiötleteket gyűjtött össze házaspároknak. Íme, a tippek: Menjetek el egy könyváruházba, ahol névtelen üzeneteket hagytok kedvenc könyveitekben a következő olvasók számára. Készítsetek fotómontázsokat és hamis bizonyítékokat egy olyan kalandról, amin nem is vettetek részt (pl. hőlégballonozás, egyiptomi út stb.) Építsetek
Ezt ne egye, ha másnak is jót akar!
Régen a coca-cola és a hamburger hódított, ma gluténmentesen, laktózmentesen vagy tudatosan étkezni menő. Pedig egyes, ma vagánynak számító ételek komoly környezetvédelmi és gazdasági gondokat okoznak. Quinoa: A fejlett országok tudatos étkezői kapták fel az emúlt húsz évben. Eredetileg azonban a Bolíviából származó quinoa a szegények eledele.... volt. Mivel ára
Belépés: csak lányoknak!
A modern társadalmakban egyre fontosabb szerepet töltenek be a lányok és a nők, akik bár meglehetősen nagy számban használják a különböző innovatív technológiákat, azok létrehozásában még aránytalanul kevesen vesznek részt. Ezen változtatna a Skool. Egy független, magyar szervezet, a Technológiai Oktatásért Alapítvány fő projektje, akik 8-18 éves korú lányoknak nyújtanak ingyenes technológiai
Biztos nem gondoltad volna, miért készült valójában a Star Wars
Az idők során számos film került kultikus státuszba. A kérdés persze az, hogy a kasszasiker mellett megérdemlik-e ezek a művek ezt a címet. A vélemények szélsőségesen eltérőek. Cápa Steven Spielberg szuperprodukciója, az 1975-ös Cápa rendkívül rossz PR-t hozott a tengeri ragadozónak, amelyet a cápauszonyleves után a horrorfilm miatt is intenzívebben kezdtek legyilkolni.