A felesleges kilók kutatása különösen a huszadik században kezdett teret hódítani, amikorra már világszinten jelennek meg egyre nagyobb arányban a súlyproblémával küzdők. Korunkban a mozgásszegény, ülő életmód miatt jóval több ember folytat harcot a pluszkilók ellen, mint a néhány századdal előbb születettek. A tudomány azonban fájdalmasan egyszerű választ adott a tükörbe
Month: április 2017
Magyar sorozatok – menők vagy inkább cikik?
Áttörést jelentett 2015-ös év a magyar sorozatok számára, hiszen akkor kilenc hazai sorozat került a képernyőre. Más kérdés, hogy átcsapott-e ez a mennyiség minőségbe, ahogy azt a marxizmus tanította vagy e tétel megmaradt a filozófia szintjén, amelynek semmilyen kapcsolata sincs a valósággal. A kilencről tavaly ötre esett vissza a magyar csatornákon
Ezek a nők viszik a prímet hazánkban!
A Forbes harmadszorra gyűjtötte össze az 50 legbefolyásosabb magyar nőt. A top magyar vállalatok vezetői mellett a média, a közélet és a kultúra területéről is megkeresték, kik voltak 2016-ban a legnagyobb hatással a környezetükre. Úgy tűnik, hogy az üzleti életben is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a hölgyek. Ebben a kategóriában
Lehetsz zsidó, iszlám, keresztény: a közös pontok ugyanazok!
Minden gyerek különböző személyektől kapja a nevelést: kezdetben a dadustól, majd a tanártól végül a professzortól. Az indiaiak szerint az emberiség nevelői az isteni megnyilvánulások, akiket világvallások alapítóiként ismerünk. Így ők azt mondják: egyetlen Isten van. Ő küldte Mózest, Buddhát, Jézust, Mohamedet, hogy az emberiség mindig a fejlettségi szintjéhez kapja
Reflux: mit lehet és mit nem?
A patikákban kapható savkötők és receptre kapható gyógyszerek a legtöbbet használt megoldások a reflux betegség kezelésében. Emellett az alábbi 7 tanács mindennapos követésével jelentősen csökkentheti a kellemetlen tünetek előfordulását. Egyen gyakran, keveset! A teletömött has a nyelőcsövet és a gyomrot összekötő gyomorszáj záróizmait ellazítja, és így a gyomorsav feljut a
Ismét rangos magyar siker
Megint egy magyar tornászról neveznek el egy elemet. A Nemzetközi Tornaszövetség úgy döntött az új elem a The Babos névre hallgat majd. A férfi technikai szakág összesen nyolc új elemet iktatott a kódgyűjteménybe, köztük van az FTC-Ybl Tervező tornászának, Babos Ádámnak korláton bemutatott gyakorlata is, amely ezentúl hivatalosan is a Babos
John Malkovich Magyarországon!
Március végén kezdődött idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál. De lemaradni senki nem fog, mert a programok április 23-ig tartanak. Mások mellett John Malkovich, Georg Baselitz, Gyenyizs Macujev, Daniele Gatti és a Komische Oper Berlin előadásaival és munkáival találkozhat a nagyközönség a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A 40 helyszínen több mint
A brit sztár séf tudja a siker receptjét!
Jamie Oliver lenyomhatatlan. Maga az ember: hetyke, nagyképű, szenvedélyes. Aztán ott a márka: eladható magazinokban, konyhai eszközökön, egy bevásárlólánc hirdetésein és az éttermek fölött. Végül ott áll harmadikként az üzletember. Hogyan érte el, hogy egy essex-i kocsmából a világhírnévig jusson? 1. Legyél önmagad – meg egy kicsivel több! Jamie Oliver
VIGYÁZAT: A fel nem használt szabadság elvész!
A rendes évi szabadság kiadása a munkaadó feladata, de a munkavállalót is megilletik jogosultságok – derül ki a MAZARS legfrissebb összefoglalójából. A dolgozó mindössze évi 7 nap kivételéről dönthet és megmaradt szabadságát is csak kivételes esetben viheti át a következő évre. Biztonságban viszont még akkor sem érezheti magát teljesen, ha
Kárhozottak szerencséje?
Ki ne költött volna már el fejben milliókat? Vett házat, nyaralót, autót vagy épp yachtot? Azt gondoljuk, egy lottóötössel megfognánk az Isten lábát. Pedig a nagy nyeremény gyakran átok is lehet. Sokak életét tette szerencsétlenné és vesztették el gyorsan a könnyen jött milliókat. Akit végül letartóztattak Willam „Bud” Post 1988-ban nyerte