You are here
Home > 2017 > július

Balatonban elolvadós, soha véget nem érős

Szerencsére egyre inkább trendi újra a Balatonon nyaralni. A retro élmény lassan már a múltba vész, mert átveszi helyét egy igazán modern, európai élmény. Sokunknak jelent végtelen öröm emlékeket a balatoni nyár. Önfeledt gyerek seregek, első szerelmek, klasszikus kertmozi hangulat, boldogság. Élmények, amikre minden évben újra és újra vágytunk és vágyunk

Hihetetlen változás, kevés mozgással!

A frizbizés állítólag három-négy sör elfogyasztása után már extrém sportnak számít. A nyár persze a vízipólósok, úszók, gördeszkások és -korcsolyások, bringások, quadosok, no, meg a kosarasok időszaka. De mit sportoljon az, aki lusta? A sport utáni izomláz lesz a legkisebb gondja lusta embertársainknak, hiszen az izmok mozgását passzívan lekövető csontok, inak,

A nyugati modernitás nagyvárosa

Modern felhőkarcolók, a 20-as évek világát idéző, elegáns Bauhaus házak, szikrázó napsütés, csodálatos homokos tengerpart…ez Tel-Aviv! Az egyszeri és megismételhetetlen. A bohém, a semmihez sem hasonlítható, a Közel-Kelet legkozmopolitább városa. Ez a különleges város, ahol az élet soha nem áll le, az egyik legkedveltebb úticéllá nőtte ki magát az elmúlt

Hatalmas találmányok, el nem ismert sikerek

A magyar tipikusan feltaláló nép – de Rubik Ernő vagy Gábor Dénes mellett számos olyan kutatónk is van, aki egyáltalán nem gazdagodott meg találmányából. A dinamó-elv neve, ha máshonnan nem is, a kerékpárokról biztosan ismerős lehet mindenkinek. Ezt az elvet Jedlik Ányos István természettudós írta le először. A mechanikai energiából egyenáramú

Így válhatunk profi Google-keresővé

Nap mint nap használjuk a Google-t, hogy gyorsan megtaláljuk az interneten, amit éppen keresünk. Érdemes megismerkedni tehát néhány olyan trükkel és fogással, amelyekkel még többet tudunk kihozni a világ legnépszerűbb keresőjéből. Vannak, akik az alapoknál megragadnak, beírják a google.com címet a címsorba, majd begépelnek néhány szót a keresőablakba és megnézik az

Hőségriadó! Menj inkább mozizni!

Ebben a hőségben akad olyan, aki moziba akar menni? Mi azért megmutatjuk azt a három filmet, amiért megéri otthagyni egy kis időre az enyhülést adó strandokat. Dunkirk – rendező: Christopher Nolan (bemutató: 2017. július 21.) Christopher Nolan sosem készít rózsaszín, boldog filmeket. A Dunkirk – bár a táj festői – minden bizonnyal

Megállíthatatlan az Apple

Egy Wall Street-i elemző, Brian White szerint az Apple 12 hónapon belül 1 billió dolláros piaci kapitalizációt érhet el. Ebben kulcsszerepe van a jubileumi, a cég első okostelefonjának 10 éves évfordulójára megjelenő iPhone 8 várható sikerének. Habár májusban 9%-kal csökkent az Apple-részvények értéke a mindenkori csúcshoz képest, az elemző szerint a

Így ment a mai youtube generáció!

Elég egy rövid webcímet beírni ahhoz, hogy akár zeneként mentsünk el, akár pedig mozgó GIF-ként hasznosítsunk egy Youtube videót. Máris mutatjuk, hogyan működik ez. A Youtube maga nem kínál olyan szolgáltatást, amely lehetővé tenné, hogy egy-egy videót vagy zenét letöltsünk – ennek természetesen elsősorban szerzői jogi okai vannak. Ugyanakkor magánfelhasználásra a

Nincs visszaút! Jelenteni kell!

Komoly változásokat hoz a transzferár-nyilvántartások terén az OECD BEPS akcióterve, melynek végső célja, hogy a valódi tartalom nélküli adóstruktúrák megszüntetésével fellépjen a globális adóelkerülési praktikák ellen – áll a Mazars legfrissebb összefoglalójában. A transzferár-nyilvántartások az – adóhivatalok közötti információcserét katalizáló – Országonkénti Jelentés („CbCR”) bevezetésével háromszintűvé válnak, bár az új szabály csak

Weboldalt akarsz? Akkor erre indulj el!

Az olcsó weboldal titka rövid: nagyon sok pénzt és időt spórolhatunk meg azzal, ha átgondoljuk, hogy pontosan milyen honlapra van szükségünk. Mert a weboldalak nem a minőségük, hanem az elpocsékolt idő miatt drágák. Az alaposan átgondolt honlapok egy cseppet sem néznek ki rosszabbul vagy működnek gyengébben, mint azok, amelyek drágán

Top

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. .

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezár