You are here
Home > Színes > Érdekes > Történetek, melyeken a drog lenyomata látható

Történetek, melyeken a drog lenyomata látható

Már régóta vitáznak azon, hogy Lewis Caroll nonszensz meseregénye, az Alice csodaországban című műve vajon drog által kiváltott látomás-e vagy sem. Van benne egy rész, ahol a kukac azt tanácsolja Alice-nak, hogy ha másként akarja látni a világot: egyen egy kis varázsgombát. A művet elemző tudósok szerint mindezt csak mi látjuk bele.

Stephen Kingről azonban köztudott, hogy szinte az egész ’80-as éveket végigkokainozta. A kokain mámorító erejével élve legalább 10 regényt írt, köztük a Setét torony sorozatot, a Kedvencek temetőjét, és a Végítéletet is.

1959-ben Ken Kesey pszichiáter-asszisztensként dolgozott egy kórházban (ezekből az emlékekből írta meg A száll a kakukk fészkére című művet), ahol részt vett néhány kísérletben. Ezekben a kísérletekben az LSD hatását vizsgálták a betegeknél.

Jean-Paul Sartre-ról szóló önéletrajzi könyvből derült ki az író furcsa diétája: 2 csomag cigaretta, 200 milligramm amfetamin, 15 gramm aszpirin, egy barbiturát csomag és körülbelül 20 cordran  (amfetamin és aszpirin keverékét) volt. Sarte ebből a diétából nyerte az ihletet is az íráshoz.

1884 és 1887 között Sigmund Freud számos művet tett közzé arról, hogy mit tehet a kokain az emberrel. Saját maga is függővé vált, és el is ítélték kábítószer propaganda miatt. Többször megpróbált megszabadulni függőségétől, de állítólag sosem sikerült neki.

Leszögeznénk, hogy a kábítószer káros tudatmódosító és senki ne próbálja az előbb felsorolt írókat követni!

Szerző: bb

Forrás:

http://goodstuff.hu/

 

Vélemény, hozzászólás?

Top

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. .

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezár