„Ahány ember, annyi szokás”, szokták mondani és ez teljes mértékben igaz a szexuális életre is. Mindenkinek más az ingerküszöbe. Ami az egyiknek jó érzés, az lehet a másiknak épphogy belefér, a harmadik embernek pedig tiltólistán szerepel. Ilyen a prosztatamasszázs is, amit a férfiak álmukban sem próbálnának ki. De most eloszlatjuk
Month: július 2018
A rock történelem ördögei : Black Sabbath
A Bill Ward, Terence „Geezer” Butler,Tony LOmmi, John „Ozzy” Osbourne által alapított angol heavy metal együttes 1968-ban jött létre Black Sabbath néven. A zenekar azóta rengeteg tagcserén esett át, egyedül Tony, a gitáros tekinthető állandó tagnak. Az eredetileg Eart néven induló zenekar szerencsére még időben változtatta meg nevét. Jellemzője, hogy az
Ez a Világ legdurvább drogja!
Az emberiség emberemlékezet óta használ tudatmódosító szereket. Néhány legismertebb közülük: cigaretta, koffein, alkohol, extasy. Ezek a szerek arra szolgálnak, hogy valamilyen eufóriát érezzen a fogyasztó. Mindegyikről elmondtatjuk, hogy nincs két egyforma tudatmódosító, ami egy-az egyben ugyanúgy hat az emberi szervezetre. Lehet az egyik hatása enyhébb, a másiké keményebb. Lehet az
Ha nem figyelsz, te is lehetsz áldozat
Biztonságos szexről akkor beszélünk, ha a nemi úton terjedő betegségek vagy a nem kívánt terhesség bekövetkezése minimális. Fontos tudni, hogy milyen védekezési módszereket ismerünk. Ilyen például a fogamzásgátló tabletta, pesszárium és az óvszergumi. De még számtalan egyéb hatékony verzió létezik. Ám, ne feledkezzünk meg a védekezési módszerek mellett a szexuális
Titkok az 51-es körzetről
Az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén Nevadában található az 51-es körzet, angolul Area 51. A Groom Lake kiszáradt tóban terül el, egy hatalmas titkos katonai reptér mellett. A bázison kísérleti repülőgépeket és fegyvereket tesztelnek elsődlegesen. Sokak szerint, az eldugott katonai területen földönkívüli kísérleteket végeznek, de eddig ezt senki sem tudta bebizonyítani. A
Hátborzongató az állatok 6. érzéke
A természettudósok egy része azt állítja, hogy a kutyáknak vagy más állatoknak nincsen 6. érzékük, csak egyszerűen nagyon intelligensek és kifinomultak, egyes megnyilvánulásukat biológiai mechanizmusokkal magyarázzák. Viszont a természetfelettit kutatók többsége azt vallja, hogy az állatok képesek telepatikus kapcsolat kialakítására. A 6. érzék létezéséről egyre több bizonyítékot találnak, ugyanis az
Ne legyél döntésképtelen!
Ha az élet nehéz válaszút elé állít és néha nem tudod, hogy melyik a helyes, vagy csak nem tudsz, meghozni egy döntést, akkor ne csüggedj, mutatunk most pár bevált tippet arra, hogyan legyél teljesen magabiztos a dolgodba! Mindig tedd fel a kérdést magadnak! A kérdések mindig segítenek abban, hogy megtaláld önmagad és
Brutálisan végzett 64 éves férjével egy nő
Sokszor előfordul, hogy az ember beleválaszt. Node, ennyire?! A helyszín: Magyarország, Szabadbattyán. Fejér-megyében, Székesfehérvár környékén található ez a nagyközség. Eddig nem sokan hallottak a létezéséről sem, ám most egy gyilkosság miatt meglehetősen elhíresült a település. Hogy mi történt pontosan? A Fejér Megyei Rendőrség főkapitánysága előre kitervelt, szándékos emberölés bűntettében nyomoz. Szabadbattyánban
A Lajka-rejtély, amire végre fény derült
A híres szovjet kutyát, Lajkát az egész világ ismeri. Mindenki olvasott már róla, hogy ő volt az első élőlény, akit kilőttek az űrbe. Ám hosszú évtizedeken át elhallgattak részleteket a halálával kapcsolatban. 45 év után derült ki az igazság: Lajkát nem az ételébe tett méreg vitte el az élők sorából! 1957.
Amerika területein mindig megszívják!
2018. június 3-án kitört Közép Amerikában, Guatemalában a Fuego (Tűz) névre hallgató vulkán. Sorban szedte áldozatait, a hírek szerint hamuval árasztotta el a fővárost és El Rodeo települést is. Amerika területén rendszeresen történnek természeti katasztrófák. Állandóan számítanak rá, hogy történni fog valami. De van, amire mégsem lehet eléggé felkészülni. Guatemalában 32